Félelem, remegés, várakozás már megint, a ki tudja mire...

Én ugyan tudom, arra várok, hogy végre velem érezd magad otthon, együtt töltsünk végre háborítatlanul néhány napot, hogy együtt pihenhessünk, kapcsolódjunk ki.

Hogy végre ne haza legyen a haza, hogy ne egyedül várjalak, úgy, hogy még csak fel sem hívhatlak, mert jaj, akkor mi lesz.

Annyira vágyom rád, hogy veled lehessek, ne érezzem szégyellni valónak magam.

Más mit csinál, amikor egyedül vár? Én nagyon szenvedek. Még csak épp elmúlt fél nyolc, és már órák óta az ágyon fekve várom, hogy múljon az idő. Majd csak eljön a kedd reggel, és megint láthatlak, de persze meg nem ölelhetlek, még estig szenvednem kell.

És este? Vajon velem leszel, vagy valami fontos dolog miatt még valakikkel töltöd az estét, és én csak fáradtan kaphatlak meg? 

Ha van egy kis szerencsém, nem kell főzéssel tölteni az egész estét, hanem lehetünk együtt, csak kettesben, átölelve, cirógatva egymást.

Már 2 éjszakát kellett nélküled eltöltsek, és még 2 ilyen vár rám. Remélem, legalább kipihenten érkezel vissza.

Ma is elszívtam vagy 5 szál cigit, szenvedek tőle, mint a kutya, de amíg szívom, az is rád emlékeztet. És mégsem hízlal úgy, mint a csoki, amit már megettem, meg a joghurt, amit szintén...

Egyedül főzni sem jó. De ma főztem egy kis gombapaprikást. Szerintem megeszem, mire megjössz, így nem is jut belőle.

Persze lehet, hogy egy kicsit hagyok...

Most megyek és sírok egyet a filmen (PS: I love you)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.